5. rész - "Nem miattad volt minden!"

Tomi csak este 10-kor indult el haza. -De erről ne szólj senkinek,ami tudod,Lindával történt. Nem kell senkinek tudnia róla.-mondta,de látszott rajta,hogy nem igazán érdekli a dolog. -Tomi. Tudom,hogy nem érdekel a téma,ismerlek,de oké,nem mondom senkinek. Nem áll szándékomban kipletykálni,pedig megtehetném azok után,amiket a fejemhez vágott.-mondtam neki megnyugtatóan. -Tudom,hogy fáj amiket mondott,de ne figyelj rá!-mondta aztán megpuszilt és elment. "Ha tudnád miket nem mondtam el." mondtam magamban szomorúan és felmentem a szobámba. Legszívesebben üvöltöttem volna,ahogy csak a torkomból kifér. De nem tettem. Csöndben sírtam a párnámra borulva,hogy senki ne hallhassa meg. "Miért? Miért? Miért történt így ez az egész?" kérdeztem halkan magamtól a sírástól fuldokolva. Aztán kulcs forgatását hallottam az ajtó felől. -Zsófi,kicsim! Megjöttem.-anya volt az. -Szia anya.-szóltam le neki.-Már vacsoráztam és aludni szeretnék,légy szíves és ne gyere fel. -Oké kicsim. Milyen volt a mai napod?-kérdezte. Na ennél a kérdésnél elkezdtem újra sírni és ezt anya meghallotta,de nem érdekelt! Feljött,kinyitotta a szobám ajtaját és én a nyakába borultam. -Mi baj van?-kérdezte aggódva. -Ha tudnád mik történtek ma! De nem voltál itthon és egyedül kellett megbirkóznom az egésszel! Kezdve ott,hogy hajnali 1-kor át szaladtam Lindához egy kétségbeesett telefon után. Felvágta az ereit! Bevitték a kórházba velem együtt. Amikor felébredt elkezdett üvöltözni,hogy minden miattam van! Összevesztünk,én eljöttem onnan. Tomival moziztam aztán...aztán...megcsókolt. És megkérdezte,hogy járnék e vele. Igent mondtam. Este 10-ig itt volt velem,hogy figyeljen rám. Ő megértett és meghallgatott. Tudja mi történt Lindával és inkább itt maradt velem! Ő szeret! Ő igazi barát! Az én barátom.-mindezt sírva meséltem el. -Te meg Tomi? Tudtam,hogy lesz itt valami kettőtökkel! Annyira örülök,hogy melletted volt! És ami Lindát illeti. Erre csak annyit mondok,hogy nem ér annyit. Zsófi te kedves,aranyos lány vagy. Linda inkább magába fordul,nem valami nagy társasági lélek. És nem miattad volt minden elhiheted!-anya próbált nyugtatgatni,de nem nagyon sikerült neki. -Anya. Szerinted egy 16 éves lánynak ez milyen? Tudod mit? Inkább hagyjuk. Egyedül szeretnék lenni,majd szólok ha valamire szükségem van.-mondtam neki és kiküldtem a szobából. Felhívtam Tomit. -Szia át tudnál jönni? Most csak te tudsz megnyugtatni!-mondtam neki sírva. -Persze! 10 perc és ott vagyok ne félj!-mondta egyből útra készen (már amennyire ez a hangjából megítélhető volt). -Köszönöm. Szeretlek!-mondtam neki és letettem. -Anya! Tomi átjön.-kiabáltam le anyának. -Oké kincsem!-mondta anya nevetve. -Mit nevetsz?-kérdeztem mérgesen. -Hirtelen lelkizős kedvedben vagy?-kérdezte anya. -Mindegy!-mondtam neki és lefeküdtem Tomira várva. Pár perc múlva ajtónyitódást hallottam,majd Tomi hangját,ahogy köszön és feljön a szobámba. -Zsófi. Itt vagyok.-mondta. -Gyere be.-szóltam ki neki. Bejött a szobába és leült mellém az ágyra. -Nem jó így látni téged! Megijesztesz!-mondta majd megölelt. -Hidd el nem épp mámoros a kedvem.-mondtam. A szemem kisírt állapotban volt. A szemfesték rá volt száradva az arcomra. -Elhiszem.-mondta szomorúan és megölelt. -Csak hallani akartam a hangod,érezni az illatod,a közelséged.-mondtam neki. -Inkább aludj hidd el,jót tesz neked az alvás. Nyugodj meg,itt maradok veled! Nem lesz semmi baj.-mondta majd betakart és megcsókolt. -Jó éjszakát!-ez volt az utolsó mondat amit hallottam mielőtt elaludtam.

4. rész - "Jársz velem?"

Amint kiértem a kórházból rá pár percre csörgött a telefonom. -Halló?-szóltam bele. -Szia csajszi! Lenne kedved mozizni velem?-Tomi volt az. -Persze!-mondtam neki vidáman. -Hol vagy? Eléd megyek.-mondta Tomi. Jólesett ez a törődés a részéről. -A kórháznál.-válaszoltam nyomatékot adva a "kórház" szónak. -A kórháznál? Mi történt?-kérdezte ijedten Tomi. -Semmi. Nyugi.-válaszoltam térítően. -Oké. Akkor gyere a mozihoz 10 perc és ott vagyok.-mondta nyugodtan Tomi majd letette. "Egy laza mozizás Tomival. Pont jókor jött az ötlettel!" gondoltam boldogan. 10 perc múlva odaértem a mozihoz. Tomi már várt rám. Megöleltem. -Nem is tudod milyen jókor hívtál el moziba!-mondtam neki örömtelien. -Jó az időzítés? Látod van érzékem ehhez.-mondta egoistán és elkezdtünk nevetni. -Melyik filmet nézzük?-kérdeztem. -8 mérföld? Tudom,hogy szereted!-mondta majd rám nézett és nevetett. -Te tudod mire vágyok! Kis huncut!-mondtam neki gügyögően. -Jól van ezt fejezzük be! Megijesztesz mikor gügyögsz!-mondta miközben összeborzolta a hajam és megint nevettünk. -Inkább gyere!-szóltam neki és megindultunk befele. Beültünk a filmre. Körülbelül fél óra telhetett el a filmből amikor Tomihoz bújtam. -Baj van?-suttogta oda nekem. -Dehogyis! Csak olyan jó veled!-válaszoltam neki és rámosolyogtam. -Akkor jó. Tudod veled is nagyon jó.-mondta és egy puszit nyomott az arcomra. Már a film vége felé járt mikor odahajolt hozzám és megcsókolt. Olyan hihetetlenül jó volt. A fellegekben jártam. Aztán vége lett a filmnek és azt vettem észre,hogy kézen fogva megyünk. -Figyelj! Meg szeretném tudni,hogy most mi a helyzet!-mondtam neki komolyan. -Mivel?-kérdezte értetlenül. -Hát kettőnkkel! -Nem tudom. Mit szeretnél ha lenne?-kérdezte tőlem. -Nem tudom. -Zsófi! Járnál velem?-kérdezte reménytelien. -Tomi ezt most komoly?-kérdeztem úgy,mint aki azonnal kikosarazná,de persze csak tettetem. Meg akartam szívatni egy kicsit. -Igen? Miért? Akkor mi volt ott bent? Hozzám bújtál...meg...meg a csók!-mondta teljesen kiakadva. -Veled járni? Menj a francba Tomi!-mondtam neki.  -Igen? Tudod mit? Nem érdekelsz! Befejeztem!-mondta dühösen. -Tomi várj! Nem fejeztem be! Veled járni? Persze! Szeretlek! Csak szívattalak! Elvesztetted a humorod?-mondtam neki nevetve. -Ez nem vicces Zsófi!-mondta komolyan majd megölelt és elkezdtünk nevetni. -Tomi...-kezdtem el mondani valamit. -Igen? Mi baj van?-kérdezte aggódva. -Szeretlek!-mondtam neki és megcsókoltam. Utána hazakísért és még órákig beszélgettünk a szobámban.

3. rész - Az igazság pillanata

Másnap bementem Lindához kórterembe. -Miért csináltad ezt?-kérdeztem tőle zavarodottan. -Te semmit nem értesz!-üvöltött rám. Megijedtem tőle hirtelen. "Ez nem az a Linda akit én megismertem. Ő nem ilyen!" gondoltam. -Épp ezért kérem,hogy mondd el! De ha nem akarod,akkor megyek. Liza pár óra múlva itt lesz.-mondtam neki majd elkezdtem hátrálni az ajtó felé. -Mivan? Még anyámat is iderendelted? Miért nem hagytál meghalni? Nem érted? NEM AKAROK ÉLNI! Minden rossz körülöttem!-kiabálta már sírva. -Linda! Hogy mondhatsz ilyet? Mi itt vagyunk melletted ha baj van! De ha nem mondasz semmit,hanem csak üvöltözöl,akkor mi honnan tudjuk,hogy mégis mi a franc bajod van?-akadtam ki (szerintem) teljesen jogosan. "Hogy mer ilyet mondani?" gondoltam dühösen. -Hagyj békén! Főleg te vagy a bajom! Állítólag legjobb barátok vagyunk! Akkor miért nyomulsz Tomira? Te mered magad barátnak nevezni?-kiabált velem. Ennél a pontnál meginogtam. -Hogy mi van?? ÉN nyomulok Tomira? Te nem tudod mit beszélsz! Tegnap elvitt a pavilonba és egy szív alakú pizzát hozott nekem!-kiabáltam dühösen.-És meg TE vagy felháborodva? Itt teszed magad,mint valami kis hópihe közben más halálra aggódja miattad magát! Liza az üzleti útról is hazajön csak MIATTAD,mert te vagdosod a kezed,hogy a középpontban legyél! Ki más menne át hozzád hajnali 1-kor egy kétségbeesett telefonhívás miatt rajtam kívül? SENKI! Én eddig mindig melletted álltam ha baj volt! Látom nem kell a barátságom sem! Mert többre tartod a nyamvadt kis büszkeségedet a barátságnál! Mire volt jó,hogy felvágtad az eredet,csak,hogy rajtad legyen a világ szeme!-üvöltöztem Lindával. Az orvos bejött és így szólt: -Kérem ezt fejezze be! A betegnek pihenésre van szüksége! -Kérem doktor úr vigye ki innen,nem hagy pihenni.-mondta Linda szenvedő arccal. -Te ribanc! Tudd meg Tomi engem szeret és nem téged! Ezt jobb ha felfogod!-üvöltöttem még oda neki és elmentem. -Kérem szépen doktor úr,hogy most hagyjon magamra.-mondta Linda,majd az orvos kiment. Linda sírva fakadt és és kitépte az inzulinos tűt a kezéből.

2. rész - Nem halhatsz meg!

Aznap este nem aludtam valami jól. Egész éjszaka azon gondolkoztam,hogy mi volt ez az egész Tomitól. Aztán egy kétségbeesett hívást kaptam Lindától. -Igen? Mi baj van? Miért hívtál ilyen későn?-kérdeztem tőle ijedten. -Segíts kérlek!!-a hangja nagyon ijesztő volt,fulladozott a sírástól. -Igen? Linda mi baj van? Beszélj érthetően és hagyd abba a sírást! Nem értelek!-mondtam neki már kissé parancsolóan. -Fáj,nagyon fáj!-egyfolytában ezt hallottam. -Fáj? Mi fáj? Linda! Ne tedd le! Lindaaaaa!-üvöltöttem a telefonba,de már csak a sípolást hallottam. Letette. Én kiugrottam az ágyból,magamra rángattam a nadrágomat és elindultam. 10 perc múlva ott voltam Lindáéknál. A fürdőbe fel volt oltva a villany. Kivettem a pótkulcsot és bementem. Gyorsan felszaladtam az emeltre a fürdőhöz. Borzalmas látvány fogadott. Linda ott feküdt a kádban vérbe fagyva egy véres pengével a földön. Odarohantam és elkezdtem kiabálni. -Linda ne!! Kelj fel! Nem halhatsz meg! Nem érted? NEM HALHATSZ MEG!!!-sikoltoztam. Már én is fulladoztam a sírástól. Felkaptam a telefont és a mentőket hívtam. 5 perc múlva ideértek a mentők és elvittek minket. Én hazatelefonáltam,hogy mi történt,miért szöktem el. Aztán felhívtam Linda anyját aki éppen Párizsban volt egy üzleti úton. -MI??? Linda?? Ne istenem ne tedd ezt! És jól van már?-kérdezte zokogva Liza. -Figyelj Liza! Én annyit tudok,hogy Linda felhívott és azt üvöltötte,hogy "fáj,nagyon fáj" aztán letette. Mire odaértem vérbe fagyva volt a kádban.- mindezeket sírva mondtam el. -Most azonnal indulok! Reggel ott vagyok. Hívj amint megtudtok valamit! -Oké!-mondtam majd letettem.

1. rész - A paviloni ebéd

Az egész karácsony előtt 3 nappal kezdődött.

Tomi elém jött az edzésre és megkérdezte,hogy nem megyünk e el sétálni. -Oké nekem mindegy.-mondtam neki és elindultunk. -Gyere mutatok valamit!-mondta hirtelen majd megfogta a kezem és azt vettem észre,hogy már futunk,csak azt nem tudtam hova. Hiába kérdeztem,hogy hova megyünk,ő mintha meg se hallotta volna csak futott tovább.Körülbelül 10 perce futhattunk mikor hirtelen megállt és azt mondta nézzek oda. A lélegzetem is elállt olyan gyönyörű látvány fogadott. A kis pavilonba ami a törzshelyünk volt,az asztalon egy terítő volt,2 gyertya meg egy szív alakú pizza. -Ez meg mi?-kérdeztem. -Ez kérlek szépen a mi ebédünk amit most meg is fogunk enni,szóval gyere.-mondta mosolyogva és odahúzott az asztalhoz. Elkezdtünk enni és közben azt vettem észre,hogy Tomi folyamatosan engem néz. Miután megettük a pizzát elindultunk hazafele. -Na,hogy ízlett az ebéd?-kérdezte kicsit titokzatosan. -Ööö... finom volt köszi!- válaszoltam kicsit zavarban. -Akkor jó!-mondta és nyomott egy puszit az arcomra. Aztán mikor a kapunk elé érkeztünk azt mondta ezt ismételjük meg majd mégegyszer. -Persze! Nagyon jó volt a mai nap köszönöm,hogy ennyit fáradtál,de nem kellett volna. -Ááá,ez semmiség volt neked bármikor megteszek ennyit!-mondta nevetve majd megpuszilt és elment. "Ez meg vajon mi a franc volt?"-gondoltam magamban majd bementem a lakásba. A mai napon történteket nem tudtam egyetlen épkézláb magyarázattal sem igazolni.