5. rész - "Nem miattad volt minden!"

Tomi csak este 10-kor indult el haza. -De erről ne szólj senkinek,ami tudod,Lindával történt. Nem kell senkinek tudnia róla.-mondta,de látszott rajta,hogy nem igazán érdekli a dolog. -Tomi. Tudom,hogy nem érdekel a téma,ismerlek,de oké,nem mondom senkinek. Nem áll szándékomban kipletykálni,pedig megtehetném azok után,amiket a fejemhez vágott.-mondtam neki megnyugtatóan. -Tudom,hogy fáj amiket mondott,de ne figyelj rá!-mondta aztán megpuszilt és elment. "Ha tudnád miket nem mondtam el." mondtam magamban szomorúan és felmentem a szobámba. Legszívesebben üvöltöttem volna,ahogy csak a torkomból kifér. De nem tettem. Csöndben sírtam a párnámra borulva,hogy senki ne hallhassa meg. "Miért? Miért? Miért történt így ez az egész?" kérdeztem halkan magamtól a sírástól fuldokolva. Aztán kulcs forgatását hallottam az ajtó felől. -Zsófi,kicsim! Megjöttem.-anya volt az. -Szia anya.-szóltam le neki.-Már vacsoráztam és aludni szeretnék,légy szíves és ne gyere fel. -Oké kicsim. Milyen volt a mai napod?-kérdezte. Na ennél a kérdésnél elkezdtem újra sírni és ezt anya meghallotta,de nem érdekelt! Feljött,kinyitotta a szobám ajtaját és én a nyakába borultam. -Mi baj van?-kérdezte aggódva. -Ha tudnád mik történtek ma! De nem voltál itthon és egyedül kellett megbirkóznom az egésszel! Kezdve ott,hogy hajnali 1-kor át szaladtam Lindához egy kétségbeesett telefon után. Felvágta az ereit! Bevitték a kórházba velem együtt. Amikor felébredt elkezdett üvöltözni,hogy minden miattam van! Összevesztünk,én eljöttem onnan. Tomival moziztam aztán...aztán...megcsókolt. És megkérdezte,hogy járnék e vele. Igent mondtam. Este 10-ig itt volt velem,hogy figyeljen rám. Ő megértett és meghallgatott. Tudja mi történt Lindával és inkább itt maradt velem! Ő szeret! Ő igazi barát! Az én barátom.-mindezt sírva meséltem el. -Te meg Tomi? Tudtam,hogy lesz itt valami kettőtökkel! Annyira örülök,hogy melletted volt! És ami Lindát illeti. Erre csak annyit mondok,hogy nem ér annyit. Zsófi te kedves,aranyos lány vagy. Linda inkább magába fordul,nem valami nagy társasági lélek. És nem miattad volt minden elhiheted!-anya próbált nyugtatgatni,de nem nagyon sikerült neki. -Anya. Szerinted egy 16 éves lánynak ez milyen? Tudod mit? Inkább hagyjuk. Egyedül szeretnék lenni,majd szólok ha valamire szükségem van.-mondtam neki és kiküldtem a szobából. Felhívtam Tomit. -Szia át tudnál jönni? Most csak te tudsz megnyugtatni!-mondtam neki sírva. -Persze! 10 perc és ott vagyok ne félj!-mondta egyből útra készen (már amennyire ez a hangjából megítélhető volt). -Köszönöm. Szeretlek!-mondtam neki és letettem. -Anya! Tomi átjön.-kiabáltam le anyának. -Oké kincsem!-mondta anya nevetve. -Mit nevetsz?-kérdeztem mérgesen. -Hirtelen lelkizős kedvedben vagy?-kérdezte anya. -Mindegy!-mondtam neki és lefeküdtem Tomira várva. Pár perc múlva ajtónyitódást hallottam,majd Tomi hangját,ahogy köszön és feljön a szobámba. -Zsófi. Itt vagyok.-mondta. -Gyere be.-szóltam ki neki. Bejött a szobába és leült mellém az ágyra. -Nem jó így látni téged! Megijesztesz!-mondta majd megölelt. -Hidd el nem épp mámoros a kedvem.-mondtam. A szemem kisírt állapotban volt. A szemfesték rá volt száradva az arcomra. -Elhiszem.-mondta szomorúan és megölelt. -Csak hallani akartam a hangod,érezni az illatod,a közelséged.-mondtam neki. -Inkább aludj hidd el,jót tesz neked az alvás. Nyugodj meg,itt maradok veled! Nem lesz semmi baj.-mondta majd betakart és megcsókolt. -Jó éjszakát!-ez volt az utolsó mondat amit hallottam mielőtt elaludtam.